Sikertelen nyitány a BMW-knek

By Sándor Zsuzsanna

Brazíliát a BMW csalódottan hagyta el, minek után Augustu Farfus a hatodik, míg Andy Priaulx csak a hetedik a bajnoki tabellán. „Csalódott vagyok a szezon első versenye után” – mondta Priaulx. Farfus hatodikként jött be mindkét futamon, annak ellenére, hogy az edzéseken jó formát mutatott.„Az autót jónak éreztem az egész hétvégén és a versenyek sem voltak rosszak. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy még sem volt elég erős ahhoz, hogy a mezőny elején csatázhassak” – mondta Farfus. Priaulx ötödik lett az első futamon, majd a második futamon kiesett már az első körben, miután a rajtnál összeütközött a későbbi futamgyőztes, Tarquini autójával.

„Jót rajtoltam a második futamon, de Tarquini-vel összekoccantunk. Alig értünk egymáshoz, de ez is elég volt ahhoz, hogy a kocsi megsérüljön, nekem pedig fel kelljen adni a versenyt.” – mondta Priaulx.

A csapatfőnök Bart Mampaey, már javában készül a következő versenyre.

„Nehéz kezdés volt ez. Ki fogjuk elemezni a versenyeket, és dolgozunk tovább keményen.”- nyilatkozta a csapatfőnök.