Időmérő utáni nyilatkozatok

By Sándor Zsuzsanna

Yvan Muller – első helyezett: „Az egyenruhám ugyan megváltozott, de az első hely, még mindig ugyanolyan édes. Ez egy jó módja a szezonkezdésnek, és megkönnyíti a beilleszkedésem az új csapatomba. Örülök a csapat sikerének, hogy első, harmadik és negyedik helyet szereztük meg a rajtrácson, mert megmutatkozik az a sok munka, melyeket a télen végeztünk.”

Jordi Gené – második helyezés: „Nagyon boldog vagyok, mert a csapat nagyerőfeszítéseket tett érte. Nagyon sokat jelent a SEAT támogatása is. A bajnokság, mint mindig, most is nagyon erős, úgyhogy nehéz lesz az élen maradni.”

Alain Menu – harmadik helyezés: „Sajnálom, hogy az utolsó körömet Michelisz tönkretette, mert javítottam volna az időmön. De ennek ellenére ez egy szép kezdés a Chevrolet-től, és boldogok vagyunk, hogy jó a tempónk.”

Stefano D’Aste – a legjobb privát: „Ha 2 nappal ezelőtt megkérdezte volna tőlem, hogy hol fogok végezni, biztosan nem mondtam volna azt hogy itt, mivel rengeteg problémával küzdöttünk. BMW Motorsport is rengeteget segített. A csapat és a mérnököm az utolsó pillanatokban változtattak még a beállításokon, melyek jól működtek.”

Michel Nykjaer – a legjobb újonc: „Most versenyzem először a WTCC-ben, ráadásul a pályát sem ismertem – már annak is örülök, hogy a második kvalifikációs körbe be tudtam jutni. Nagyon boldog vagyok, és a csapat is az.”